Welcome at the Bookshelf!

II. fejezet

Másnap reggel napsütésre ébredtem. Átfordultam a másik oldalamra mikor megpillantottam a házimanót.
- A kisasszonyt az édesapja és az édesanyja várja a reggelivel – nézett rám félősen, mintha az üzenet másik felét nem merné elmondani. Biztos Apa üzent valami bájosat, hogy toljam ki a seggem az ágyból, stb…
- Nem lenne jobb, ha inkább felhoznád a kaját? – néztem rá és a képébe ásítottam.
- Édesapja azt üzeni, hogy siessen – hadarta el és már el is tűnt.

- Naaaagyszerűű ez a reggel – daloltam, miközben a fésű beleakadt a hajamba, és nem is akart kijönni belőle. – Még két percet kések, és Apa kiátkoz a családból…

Mikor 10 perc múlva lemásztam a lépcsőn és a Nagyterem felé vettem az irányt. Amikor beléptem és körülnéztem, láttam, hogy Apámék sehol. Ezért kellett nekem sietni? - néztem rá kérdő tekintettel Rodra.
- Nem, Annabelle, ti a külön étkezőbe esztek. Tudod, anyuci, apuci, a két kisfiú meg a kislány… - vigyorgott rám. 
- Ó jaj, és ha most csak rám várnak… – néztem magam elé csüggedten.
- Lucius leveszi a fejed – veregetett hátba nagybátyám kárörvendően.
- Na és mi az, hogy a két kisfiú? Lemaradtam valamiről az este folyamán?
- Ó, nem. Csak Drake is veletek eszik.

Elindultam a termen át a magánétkezőbe. Gondolhattam volna, hogy külön eszünk…
- Jó reggelt! – mondtam amikor beléptem, és gyorsan az asztalhoz mentem.
- Jó reggelt Annabelle! Legközelebb időben kelj fel – fordult hozzám Apa, majd folytatta Drake-kel a minden bizonnyal érdekfeszítő beszélgetést.
- Csak ennyi? – gondoltam vidáman.
- És tegnap merre jártatok, Draco? – néztem bátyámra.
- Nagyon helytelennek tartom, hogy csak úgy eltüntetek – szúrta közbe Anya sértett arccal.
- Én is, szerintem… nem ez a vendéglátóhoz illő modor – parodizáltam Anyát, de nem is tűnt fel neki.
- Csak körbevezettem Drake-et és a fiúkat a kastélyban – mondta flegmán Draco, és bekapcsolódott Apáék beszélgetésébe.
- Na persze – sziszegtem oda neki.

A reggeli hasonló hangulatban telt – lehetett volna rosszabb is. Mikor végeztünk felmentem a szobámba, és normálisan felöltöztem, mert a sietségtől mindenféle nem összeillő holmit kaptam magamra. 

Tudtam, hogy a mai program már a reggeli utáni gyűlések lesznek, és el kell foglalnom magam. Lementem a könyvtárba és találomra felkaptam pár könyvet, majd kimentem a kert egy nyugodt kis zugába, leültem a hintaágyra és olvastam. Ebédelni se mentem be, inkább megkértem a házimanót, hogy hozzon ki pár falatot. Egész nap nem találkoztam a fiúkkal, és nem is kerestem őket. 

Alkonyatkor bevonultam a kastélyba, és kényelmesen elhelyezkedtem a szalon egyik kanapéján. Rajtam kívül csak kevesen voltak ott, mert sokan már vacsorázni voltak. Úgy döntöttem, hogy ezen sem jelenek meg – legalább nem kell Anyám illemintelmeit hallgatnom.

Egyre többen jöttek be, lassan mindenki végzett az evéssel. A szalonban kialakuló kis társaság ügyet sem vetett rám, úgyhogy én se nagyon zavartattam magam. Egyszer csak belépett Benji, odajött hozzám és kivette a kezemből a könyvet – én már csak az utóbbit vettem észre.

- Szia Annabelle! Nem jössz oda hozzánk? – nézett rám mélykék szemeivel. „Semmit se változott!”
- Hát tudod Benji, nincs most kedvem – nyújtózkodtam egyet közbe. – Szóval nincs most kedvem a jópofizáshoz…

Benji felemelte a lábaimat a kanapé végéből, leült, majd ölébe vette.
- Értem. De akkor most mit csináljunk? – kérdezte.
- Hát, neked semmit nem kell. Menj vissza szépen a bátyámékhoz, biztos kitaláltok valami érdekeset, mondjuk muglikínzás a pincében… Vagy már mind meghalt? – fordultam vissza a könyvemhez gúnyosan.
- Ööö, honnan tudod? – Benji tekintete zavarról árulkodott.
- Benji, itt LAKOM! MINDENT tudok, ami ebben a házban történik! – „kár, hogy ebből semmi se igaz.”
- Azt hittem, ez csak a nyári rezidenciátok… - gondolkozott el.
- Haggyuk! Nem ez a lényeg… - és átszellemülten a könyvembe dugtam a fejem.
- Akkor mi? – értetlenkedett Benji.

- Hogy tapadjon a bélyeg! – hallottam Rodolphus röhögő hangját, aki felénk tartott.
- Azt ne mondd Annabelle, hogy a kis unokaöcsém már kikezdett veled!
- Nem is – „nem igaz, hogy nem lehet egy kibaszott könyvet elolvasni!”
- Nagy falat lenne neked ez a lány, Benji… - veregette meg kuzinja vállát Rod, és elfordult.
- Hiába játssza az agyát, nem is jó fej – morogta Benji.
- Mert te amúgy jó sokat vagy vele, nem? – kukkantottam ki a könyvem mögül.
- Hát, nem is az. De… mindegy. – felemelte a lábam, felállt, visszatette a fotelra, és elment.
 

Éjjel többször is felébredtem. Szomjas, és éhes és minden voltam… Az a hülye manó, akárhányszor hívtam is, nem jött… Nincs szerencsénk a házimanókkal – először Dobby, aztán ez… Komolyan, tudom, hogy alsóbbrendűek meg minden, de ennyire nem képesek? Amikor egész életükbe csak ennyi dolguk van, hogy kiszolgáljanak?

Így hát véget vetve a megválaszolatlan kérdések kiötlésének, magam indultam el a konyhába, ami természetesen teljesen üres volt, mindenféle manószerzet nélkül. 

Miután minden szükségletemnek eleget tettem, elindultam visszafelé. Draco – ék szobájának folyosója előtt azonban belebotlottam a fiúkba. Már messziről észrevettem őket, de nem bírtam elosonni.

- Bell! Nézzétek fi... fi… fiúk… Ott van Annabelle! – kiabált Benji akadozó nyelvvel, jobb kezében egy félig üres üveggel.
- Sziasztok – köszöntem megvető éllel a hangomban. - Mi történt Benjivel? Te jó ég… 
- Hát ne csodálkozz, mit vársz egy Lestrange-től? – bukkant elő Draco, aki némi koordinációs zavarral küzdve, de végül sikeresen leült a földre Benji mellé, és koccintott vele.
- Hát úgy látom, tőled se lehet többet elvárni – néztem rá lesajnálóan, de nem figyelt már rám.

- Gyere ide széphölgy, és inkább igyál velem egy kortyot – támasztotta Draco ajtaja mellett a falat Drake. Látszott az ábrázatán, hogy Ő bizony nem alacsonyodik le a bátyámékhoz. Csak a szeme csillogott gyanúsan, de amúgy teljesen józannak látszott.
- Hát… nem hiszem, hogy…
- Naa Be… be… bell, ne csi… csináld már ezt! Ez jó! Bell-csi! Belcsi… szerel… szerelmes vagyok be…léd – magyarázta Benji teljesen részegen.
- De jó… Most akkor sírnom kéne? – vontam össze a szemöldököm.

Közben Drake önállósította magát, és kitöltött nekem egy pohár Lángnyelv Whiskey-t. 
- Még nem mondtam, hogy kérek – néztem rá, de elvettem tőle a poharat.
- Nem mondhatsz nekem nemet – villantott fel egy csábító mosolyt Drake.

Na jó… Ez is részeg. Az biztos. Húzni kéne innen a francba. Még a végén engem is lealacsonyítanak a 14 éves agyi szintjükre. Márpedig én nem fogok itt fetrengeni részegen… második este!

Koccintottunk, és Drake mélyen a szememet szuggerálta – utána is. Felhajtottam a piát, és már éreztem a fejemben a hatását. Hirtelen megszédültem, amit Drake is észrevett, annak ellenére, hogy még mindig a szemembe bámult gőzerővel.

- Leülhetünk, persze csak ha gondolod – mutatott Drake a vörös bársonyszőnyegre Benji mellé.

Bájosan lecsüccsentem Benjike mellé, aki vállba veregetett, és megtöltötte a poharam.
- Na, hugi, már te is i... szol? – csuklott a mondat közepébe Draco.
- Nem, én csak teát. Hol van Gelo és Tony? – fordultam Drake-hez.
- Ó, ők már korán kidőltek. Nem bírják a piát, ahogy ők sem – biccentett Benjiék felé.
- Nem úgy mint te? – fejeztem be gúnyosan a mondatát.
- Mondjuk, igen. Nem úgy, mint én – mosolyodott el elégedetten.

- Mióta isztok? – kérdeztem.
- Nagyjából vacsora óta…

Csend állt be köztünk, ellenben Draco meg Benji jól elröhögcséltek a másik oldalamon, érthetetlen hülyeségeken, mint két ovodás, mígnem Benji feje eldőlt.
Draco megfogta a karjánál, és megpróbálta behúzni a szobájába, de ő is elesett. A kis magánszámuk átment földön fetrengésbe és iszonyatos röhögésbe. Közben pedig Drake otthonosan elhelyezkedett – rátette a kezét a combomra.

- Khmm… és miben vagy még ilyen jó, mint az ivásban? – néztem rá, és próbáltam az ujjait lefejteni a lábamról.
- Hát, mondjuk… mi lenne ha inkább megmutatnám kegyednek? – tűrte feljebb a fekete csipkés szaténhálóingem alját.
- Hát, mi lenne ha én azt mondanám, hogy most inkább kihagyom? – pattantam fel.

- Hé, srácok! – álltam Draco - ék fölé. – Megyek!
- Hovaaa? – nézett rám felháborodottan Draco.
- Szerinted drágaság? – kérdeztem vissza, és elindultam a szobám felé.

Amint letettem a fejem az ágyba, elkezdett forogni a szoba.
- Nagyszerűűűű! – motyogtam.

Sikerült ismét bebaszni… Ügyes vagy Bell! Na meg ez a Drake… Olyan kis szexis volt, de annyira nem érdekel… Ez a stílus a mi családunkban nem valami lehengerlő, ott van Apa, Draco… és Én… Miért így akar bevágódni nálam?

Ajj, pedig biztos baromira jó az ágyban… De nem lehetek ilyen kis ribanc, hogy majd először pont a másodunokatesóm dugjon meg, aki nyilvánvalóan egy fasz…
Ezekkel a részeg gondolatokkal aludtam el.

Reggel arra ébredtem, hogy hasogat a fejem.
- Jaj, tényleg… Everisarte Immagnise! – motyogtam, ahogy eszembe jutott az előző este, és gyorsan elvégeztem egy másnaposság bűbájt. A Beauxbatons erőssége, hogy kábé 100 bűbájjal többet tudok, mint az idősebb bátyám. Na jó, csak egy évvel idősebb. De nem ez a lényeg.

Kikászálódtam az ágyból, és lementem reggelizni. A konyha felé vettem az irányt, nem volt kedvem Anyámmal összefutni… Belekötne a fejembe, aztán pedig hallgathatnám, hogy miért fogok elhízni, vagy miért fogok meghalni 30 évesen, azaz az egészségtelen étkezésről szóló prédikációit.
A konyhában 2 ismeretlen manó sündörgött.

- Jó reggelt kisasszony! Mit készíthetünk Önnek? – ugrott elém segítőkészen az egyik.
- Hmmm… Jó helyen járok? – kérdeztem gúnyosan. A manó kétségbeesett fejet vágott, és a kezeit tördelte.
- Na jó – esett meg rajta a szívem. – Akkor lenne egy rántotta, két szelet pirítóssal, vajjal és egy picike lekvárral. Azt hiszem ennyi.
- Igenis, kisasszony, azonnal! – szaladt gyorsan a manó.
- Csomagold össze, mert a kertben akarok reggelizni! Szeretném, ha felállítanál nekem egy sátrat is! – néztem szánakozva utána.

Mikor elkészült a reggeli csomagom, kivittem magammal a kertbe, és számba vettem a teendőimet. Talán kaja után úszni kéne egyet, vagy ilyesmi. Úgyis hajat kell mosnom, már egyszerűen muszály. Szóval nyugodtan tönkretehetem a frizurámat, ami még a Nyitóbál előtt lett behullámosítva.

Felsiettem a szobámba, és magamra kaptam a méregzöld bikinimet, meg egy átlátszó, prémes szegélyű rózsaszín köntöst, ami Anya egyik nagyszerű szülinapi ajándéka volt számomra. Ilyeneken már nem is csodálkozok… Részemről jobb lett volna feketében, vagy ezüstben.

Lassan beleereszkedtem a vízbe, de öt nyugalomban leúszott hossz után óriási csobbanással megérkeztek a bátyámék.
- Hát ezt nem hiszem el. Egész nyáron itt leszünk, és egy hetet nem birok magamban eltölteni, mert mindenhol beléjük ütközök…
- Annabelle! Jaj drága, de jó, hogy te is itt vagy! – kiáltott oda nekem Benji.
- Szija Benjike – erőltettem ki magamból egy mosolyt, miközben odébb úsztam.
- Ne hagyj itt minket Bell!
- Hagyd, hagy menjen! Látom én eleget… - hallottam Draco hangját.
- Ó köszi-köszi… Ez a testvéri szeretet – kiabáltam vissza bosszúsan, és azon küzdöttem, hogy ne süllyedjek el.
Kimásztam a medencéből, és lefeküdtem egy napozóágyra. Becsuktam a szemem, és élveztem a gyenge napsugarakat. Valaki ledobta magát a mellettem lévő napozóágyra.

- Mi lenne, ha egyszer Franciaországban tartanánk ezeket a gyűléseket! – morgott egy férfias hang.

Oldalra néztem. 
- Rod? Neked nem a gyűlésen kéne lenni? – csodálkoztam el.
- Szerinted ennyi pihenést nem érdemel meg a nagybátyád, Annabelle?
- De Rod! Csak úgy otthagytad őket?
- Hova gondolsz! Apád gondoskodik róla, hogy zárva legyenek az ajtók az ülések alatt – emelte tekintetét az égre, majd rám, de mikor látta rajtam, hogy nem érem be ennyivel, folyatatta:
- Mára végeztünk.
- Értem. És most kijöttél barnulni – néztem végig az izmos, de szinte hófehér bőrén vigyorogva.
- Nem értem mi olyan nevetséges, Bell, jogom van hozzá. Viszont fogadni mernék rá, hogy te nem itt lettél ilyen szép színű – válaszolt méltatlankodva.

- Tudod drágám, van aki ésszel él – hallatszott Bellatrix hangja a hátunk mögül. Lassan odalépdelt Rod fejéhez.
- Csak nem magadra gondolsz? – vigyorgott rá Rodolphus. – Azt még elhiszem neked… Viszont ha itt Annabelle - re céloztál, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak.
- Nagyon szórakoztató vagy ma – fordítottam el a fejem a fiúk irányába, akik egymást próbálták belefullasztani a vízbe.

- Hogy is hívják a másod-unokatestvéredet, Annabelle? – kérdezte Bellatrix.
- Drake-nek. Drake Malfoy. Miért?
- Teljesen úgy néz ki, mint az apád annak idején.
- És ugyanolyan beképzelt, öntelt, egoista… - vágott közbe Rod.
- Azt hittem, te voltál Apám legjobb barátja – néztem rá kérdőn.
- Szerintem meg hagyjuk – zárta le Bellatrix az el nem kezdett vitát, és magunkra hagyott minket. 

- De én csak kíváncsi vagyok! – csattantam fel, amikor megbizonyosodtam róla, hogy Bella már nem hallhat minket.
- Ne legyen kíváncsi, Hölgyem! Vannak dolgok, amiről jobb, ha nem tudsz… - vigyorgott rám provokálóan Rod, és felvette a napszemüvegemet.
- Jó. Végül is miért érdekelnének engem a ti iskolás kalandjaitok – válaszoltam sértődötten.
- Pedig azok a vad éjszakák! – sóhajtozott Rod, láthatóan belemerülve a szép emlékekbe. – Majd meglátod te is jövőre, hogy milyen élményekkel jár a Roxfort.
- Én szívesen maradnék a saját iskolámban – vágtam fancsali képet, ahogy eszembe jutott, hogy ott kell hagynom a barátaimat, és az egész eddigi életemet Franciaországban.

- De én kis Bellem, tudod, hogy muszály – fordult felém Rod a tőle telhető legvigasztalóbb arckifejezéssel.
- De ez akkor sem igazság. Engem nem érdekelnek a politikai okok! – fakadtam ki.
- Ha ez megvigasztal, az én unokatestvéreim is Angliába költöznek, és a bátyáddal és veled együtt fejezik be az utolsó évet Roxfortban.
- De nekem még két év van hátra! – keseregtem.
- Nem, te is hetedéves leszel. A Beauxbatons sokkal elmélyültebb ismereteket ad, fölösleges újrajárnod a hatodikat.
- De honnan tudsz te ilyeneket? – csodálkoztam el. Apa még nekem se mondta el… Na nem mintha olyan sűrűn beavatna a terveibe.
- Hallottam Luciust erről vitatkozni anyáddal – ezzel felállt, és Bellatrix után indult.

Én pedig ottmaradtam a gondolataimmal, és reménykedtem benne, hogy a következő tanév jól indul – és jól is végződik majd.

Lefeküdtem a medence mellé és élveztem, ahogy cirógatnak a napsugarak. Egyszer csak Draco csüccsent le mellém. 

- Na mi a helyzet, hugi? – kérdezte és tett egy kísérletet a hajam összeborzolására.
- Semmi külcsi… Unatkozom. És veled? – nyitottam ki az egyik szememet résnyire, és ránéztem.

- Lehetnél többet velünk, és akkor nem unatkoznál. Nem értem, miért húzódsz el mindig. Nem hiszem, hogy ennyire szarok vagyunk hozzád – mosolygott rám.
- Nem, Draco, nem erről van szó. Egyszerűen csak pihenni szeretnék, egy kicsit gondolkozni. Azt hiszed, nekem könnyű lesz a következő év? Mindig ez jár a fejemben… Hogy ott kellett hagynom a barátaimat és a barátnőimet, és nem mellesleg a PASIMAT IS! És mi vár rám? Egy vadidegen iskola vadidegen emberekkel, ja nem… Mert téged ismerlek – húztam el a számat, miután mindezt elhadartam egy szuszra.

- Jaj szivecském – kezdte vigasztalóan. – Szerintem nem kéne így túldramatizálni a dolgokat – simított végig a lábamon, és tett egy kísérletet a talpam megcsikizésére.
- Micsoda ?! Te nem hallottad amiket az előbb mondtam? Te csak ne egyszerűsítgesd le az én problémáimat!
- Most nehogy megsértődj Annabelle! Csak vigasztalni akarlak, te meg tisztára hisztis picsa vagy!
- Haggyál – vágtam durcás képet, felültem és hátat fordítottam neki.

- Amúgy, most jutott eszembe – kezte el. – Holnap megyünk a srácokkal Londonba az Abszol útra, és mintha azt hallottam volna anyától, hogy vásárolni szeretnél pár új cuccot… De ha nem akarsz, nem kell velünk jönnöd! – folytatta gúnyos hangon.
- Micsoda? – fordultam vissza, mintha semmi sem történt volna. – Hát persze, hogy megyek! – majd láttam, hogy Draco elégedetten elmosolyodik, és hozzátettem:
- Természetesen csak a vásárlás miatt. Nehogy esetleg, khmm, mást gondolj a dolgok mögé.
- Ó, nem. Eszembe se jutott – válaszolt, és visszament a többiekhez.


Másnap reggel szokás szerint nem magamtól ébredtem, hanem a manóra. Komolyan, nagyon kellemes, hogy mindig azt a rusnya fejét látom elsőre… és a lááágy, sipító hangjára kelek.

- Jó reggelt kisasszony! Elnézést, hogy felébresztettem, de a bátyja szólt, hogy egy óra múlva indulnak az Abszol útra, és…
- Egy óra múúúlva? – ásítottam közbe. – Miért, most mégis mennyi az idő?
- 11 óra van, kisasszony – válaszolt a manó készségesen.
- Te jó ég! Miért nem keltettél fel hamarabb? Egy óra alatt el se készülök… - pattantam ki gyorsan az ágyból.
- Elnézést kérek kisasszony – bámulta a földet a manó.
- Ööö… elmehetsz – mondtam neki és a szekrényem felé indultam.

- Szóval akkor mit is vegyek fel? – kérdeztem magamtól, és az órára néztem. Nagyszerű, már negyed 12 van. Nem tudom hogy készülök el délre. Reggelizni ma sem fogok, az biztos. Gyorsan kiválasztottam egy piros topot és hozzá egy fekete, passzos farmert. Az angliai naptól nem kell nagyon tartani, itt senki nem sül meg nyáron hosszúnadrágban. Sőt, lebarnulni se fog. 

Beszaladtam a fürdőmbe, és mikor belenéztem a tükörbe, majdnem elájultam. Karikás szemek, kócos haj… Az elkövetkezendő fél órában rendbeszedtem magam, és délben leszaladtam a lépcsőn az aulába.

- Annabelle, csodálkozom, hogy időben elkészültél. Látom, azért nem vitted túlzásba – nézett egy sokat mondó pillantással a hajamra Draco.
- Nem érdekel, akkor nem megyek sehova, ha szar a hajam – kiabáltam vele hisztisen.
- Nem nem nem! Egyáltalán nem rossz, sőt, nagyon gyönyörű vagy ma is, mint mindig, amikor látlak – fogta meg a kezem Benji.
- Na, neki tetszik – vetettem oda Dracónak.
- Jaj, Belle, ne csináld már! Legyél vidám! – Benji láthatólag életcéljának tűzte ki a hangulat oldását.

- Hagyd, most addig nem fog hozzámszólni, amíg nem veszek neki egy fagyit – közölte csevegő hangnemben Draco.
- Blőő – nyújtottam ki rá a nyelvem. – Azt te csak hiszed. Minimum egy felsővel tudsz kiengesztelni!
- Mondtam – vágott unott arcot a bátyám. – Na indulhatunk, vagy még várunk valakire?
- Igen, arra, hogy megjöjjön az eszed – vágtam vissza.
- Jó, akkor szerintem arra fölösleges – vigyorodott el Angelo, és kilépett az ajtón.


Egy fantasztikus társas hopponálás után egymás nyakába kapaszkodva érkeztünk meg a Gringotts elé.
- Miért ide jöttünk? – kérdeztem Dracótól.
- Azért, drágaság, mert a vásárláshoz pénz is kell – nézett rám lekicsinylően.
- Sok, sok, sok kell! Sokat vegyél ki, Draco! – kiabáltam utána, miután elindult Drake-kel a bank felé.

- Miért, mire kell az a sok pénz? – kérdezte Benji.
- Hát akarok venni pár gatyát, mondjuk úgy 5 hosszút és 5 rövidebbet, akarok még jó sok felsőt, pulcsikat, és és…
- Jó, szerintem hagyjuk – legyintett egyet Tony, és sokatmindó pillatást váltottak Angeloval.
- Hé, mi volt ez a „hagyjuk-a-hülye-libát” tekintet? – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Hát, szerintem csak nem merték kimondani – hallottam a hátam mögül Draco hangját.
- Ilyen gyors volt? – kérdeztem csodálkozva.
- Nem, csak eszembe jutott, hogy apa adott 200 galleont, és végig itt volt a táskámban.
- De hülye vagy! – csaptam a fejemre, de aztán elvigyorodtam. – Attól még vehetünk ki pénzt, nem?
- Annabelle. Egy szó csak: csönd. Ez volt mindig a vágyam, amit teljesítened kéne - válaszolt hátat fordítva, és elindult a vásárlóutcák felé.
- Okkké – húztam el a számat. – Ha így, akkor én is így.

- Szerintem be kéne valahova ülnünk kajálni először – mondta Drake, elvágva a veszekedést. – Annabelle sem reggelizett még, én pedig már ebédre vágyom.
- Jól van, mehetünk – egyezett bele Draco és kérdőn a többiekre nézett.
- Nekem mindegy – válaszolta meg Tony a fel nem tett kérdést, és elindultunk a Fortesque felé.

Leültünk az egyik napernyős asztal alá, és odahívtuk a pincért. 

- Jó napot kívánok! Mit parancsolnak?
- Szeretnék 5 whiskeyt, 6 ásványvizet, vagy Annabelle, te valami mást szeretnél? – nézett rám kérdőn.
- Igen, elég lesz 5 ásványvíz, én száz százalékos narilevet szeretnék – pislogtam a pincérfiúra.
- Ööö, igenis, azonnal. Addig olvassák át az étlapot – mondta, és elsietett.

- Azt hiszem én egy óóóriási csokis-banános fagyitölcsért szeretnék, málnaöntettel! – vigyorodtam el elégedetten, hogy ilyen gyorsan sikerült kitalálni.
- Az nagyszerű reggeli – röhögött Tony.
- Mindig ezt eszi, ha ide jövünk – fűzte hozzá Draco, fel se pillantva a böngészésből.
- Na jó, bátyuskám, figyelj, szerintem fölösleges úgy nézned az étlapot, mintha nem tudnád, mit kérsz. Mert én már most tudom, hogy rántott sajtot fogsz kérni sült krumplival és tartárral – csicseregtem oda neki.
- Nem, nem is igaz! Most nem azt fogok! – tiltakozott Draco.

A pincér megérkezett az italokkal, és a fiúk egyszerre lehajtották a whiskeyt.
- Ezt hívják alkoholizmusnak. Betegség – tettem hozzá gúnyosan.
- Na várj csak, majd mondok én még pár dolgot a vásárlási mániádról – vigyorgott rám Draco.

Közben a szomszéd asztalhoz új vendégek érkeztek. Először egy barna, hátközépig érő hajú lány foglalt helyet, és láthatólag várakozott valakikre.

- De jó csaj! – nézett végig rajta Tony.
- Ja, ja – válaszolt Draco, miután gyorsan végigmérte. A lány megigazította a haját, és egy pillanatra láthattuk az arcát is.
- Á, ez nem jó csaj. Ez csak Granger – húzódott Draco szája gúnyos mosolyra. A csajszi valószínűleg meghallhatta a nevét, és hátrafordult.

- Tessék? Oh, csak te vagy az Malfoy? – kérdezte magabiztosan, de a hangja egy percre megremegett.
- Szerintem Granger, most nem vagy abban a helyzetben, hogy kinyithasd a szádat. Amúgy sem tanácsolnám, a lapátfogaid miatt.

A csaj hihetetlenkedő arcot vágva hátatfordított nekünk, majd hirtelen elkezdett integetni egy fekete hajú srácnak. A fiú odalépett hozzá, és ahogy beletúrt a hajába, megláttam a villám alakú sebhelyét.

- Ez itt Harry Potter! – mondtam csodálkozva, és kicsit hangosan.
- Ó, nagyszerű! – morgott Draco. – Együtt a kis csapat, pont mellettünk? De hol van Roncimonci, nem mert eljönni, mert nem tudja behívni semmire a kis sárvérű barátnőjét?
- Kuss, Malfoy – biccentett a bátyámnak Potter, és leült a csajhoz. A bátyám majd felrobbant mérgében, ami nála nem az elvörösödésben, hanem a szeme csillogásán vehető észre.

- Szóval fiúk – fordultam Drake-ék felé – most megismerhetjük a ,,kedves” jövendőbeli évfolyamtársainkat – kommentáltam az eseményeket gúnyos hangon.
- Micsoda? – fordult hátra Potter.
- Jól hallottad Potty-baba – válaszoltam neki vidáman.
- Nagyszerű évnek nézünk elébe – hallottam Granger halk hangját.
- Ha gondolod, béjb, lehet jobb is – szólt oda neki Tony. – Mondjuk, ha kicsit jobban megismerkednénk…

- Hagyd már! Mit akarsz egy sárvérűtől? – köpte az utolsó szót Draco.
- Rontjátok a légkört, Malfoy – fordult hátra Granger, és próbált bájosan elmosolyodni. Kevés sikerrel, mert az idegességtől remegett a szája széle.
- Szerintem inkább menjetek innen a haverjaiddal, és a kis barátnőddel – mondta Potter, és odébbültek egy asztallal.

- Huh, srácok, még így is érezni a szagotokat – vigyorgott rájuk Benji.
- Mi az, hogy kis barátnőcske?! – háborogtam közben magam elé. – Ifjabb Malfoy úrnő, esetleg… Nektek csak Ms Malfoy – kiabáltam utánuk gúnyosan.
- Elég lesz, Annabelle – nézett rám Drake. – Mindannyiunkat idegesítenek a sárvérűek és Potter, de lesz még idő, amikor mi leszünk a csúcson.
- Fúúha, Drake – vágott közbe Gelo. – Tedd hozzá, hogy Annabellet te magad akarod eljuttatni oda...

- Na jó, fejezzétek be – mondtam, és nagyot kanalaztam a banános-csokis fagyimba, amit végre kihozott a pincér. Drake tekintete ugyancsak a mihamarabbi témaváltásra ösztönözte Angelot.

- És, hova menjünk majd először? – kérdezte ártatlanul.
- Először a Kviddics a javábólba szeretnék benézni, aztán felőlem mehetünk ruhákat venni. Ja, meg még… tudjátok – nézett össze cinkosan a srácokkal Draco.
- Jaa, jaa – bólogattak azok, mint a fakutyák, és összevigyorogtak egymással.

- Mit akartok venni, guminőt? – forgattam a szemem. Csend támadt hirtelen.
- Nemár, hogy eltaláltam. Azért ti sem lehettek ennyire bénák – röhögcséltem.

Draco a számra tette a kezét, és elnézett fölöttem. Követtem a tekintetét. Grangerék felé nézett. Az asztalnál immár egy vörös hajú fiú is helyet foglalt, és körülöttük egy fekete, lompos kutya ugrált.
- Mivan, hee? – néztem rá értetlenül.
- Black. Hmm, ez érdekes – vonta össze a szemöldökét. A fekete kutya csaholt kettőt Potter felé, és elindult egy kisebb sikátor felé. Draco felállt.
- Majd találkozunk otthon, most dolgom van – mondta, és elsietett a kutya után.

- Héé, Draco, a pénz! – kiabáltam utána.
- Hagyd – csitított el Drake. – Nálam is van. De mit mondott mielőtt elment?
- Azt, hogy… - gondolkodtam egy cseppet. – Semmi mást, csak hogy Black.
- Biztos, hogy ezt mondta? – nézett rám csodálkozva Drake.
- Tuti! – bizonygattam.
- Ez érdekes – szólalt meg ő is egy kis idő után. A fiúk jól eldumáltak közben, nem vették észre a változást.
- Draco? –kérdezte 5 perc után Benji.
- Hazament – válaszoltam fejcsóválva. 

Miután elfogyasztottuk az elénk kitett édességeket is, fizettünk és elindultunk.

- Hát, nem tudom srácok, ti mit terveztetek, de ha mást szeretnétek, akkor nyugodtan leléphettek. Nagykislány vagyok már – virult a fejem, és előre örültem, hogy szórhatom apámék pénzét.
- Én veled tartok, Annabelle – lépett mellém Drake. – Nekem is kéne pár új ing és talár.
- És nem fogsz haragudni ha idegesítő leszek és sokáig nézem magam a tükörben? – néztem rá aggódó tekintettel.
- Nem ígérek semmit – morgott Drake, majd a karját nyújtotta felém. Belékaroltam és elindultunk.

- Héé, várjatok már! – kiabált utánunk Benji. – Fél hatkor találkozzunk itt, jó?
- Oké – szóltam vissza neki.

A sejtésem beigazolódott. Drake már a második boltban megvette magának azt a pár inget, amire vágyott, és egy órán belül már kész volt a vásárlással. Épp egy csodás vörös, kivágott hátú estélyiben tündököltem a próbafülkében, és az ötvenedik pózt vettem fel, amikor hallottam a követelőző hangját.
- Mikor megyünk a Kviddics a javábólba?
- Figyelj, Drake… Már csak pár talárt kell vennem. Körülbelül három óra múlva mehetünk – kiabáltam a hátam mögé.
- Na neee… Annabelle, ne csináld ezt velem. Fel vagy öltözve? – kérdezte.
- Hát most épp ezt a vörös… - ekkor hirtelen felrántotta a függönyt.Végignézett rajtam, és elakadt a tekintete.

- Jól áll, megveszem neked – mondta tárgyilagos hangnemben.
- Tényleg? De jó nekem. Olyan rendes vagy, Drake – pislogtam rá a legszebb nézésemmel.
- Tudom – vágott egy grimaszt és a kasszához lépett. – A vörös estélyit szeretnénk, ami a hölgyen van.
- Igenis, uram - mondta az eladó lány, én pedig visszahúztam a függönyt és kibújtam a ruhából, majd a kasszához sétáltam vele, immár a saját cuccaimban.

- Ez a legjobb nap eddig a nyárból – mondtam Drake-nek, és vidáman belékaroltam. Ennyit igazán megérdemel, hamár megvette nekem azt a méregdrága ruhát…

- És még sok van hátra belőle – somolygott Drake.
- Na áruld el, mire készülsz!– böktem oldalba.
- Csak ha befejezed ezt az éretlen viselkedést – nézett rám a szája sarkában egy gúnyos mosollyal.
- Nem tudom, miért kell beoltani és elvenni a jó kedvemet – emeltem az égnek a tekintetem. – De most nem fog menni, babám! – nevettem rá.
- Te jó ég – nézett immár ő is a feje fölé. De nem sokáig maradt meg ez a békés hangulat, ugyanis – minő meglepetés – a következő boltban Grangerékbe botlottunk.

- Helló, szija, puszi skacok! – köszöntem rájuk vigyorogva, felkaptam az első utamba eső öt talárt, és bevonultam az egyik próbafülkébe Granger orra előtt.
- Na azért ez már bunkóság – hallottam egy ismeretlen hangot.
- Tessék, Weasley? Nem értettem, mit mondtál – ez Drake volt, a stílusból és a hangnemből ítélve. 
- Hermione, akarsz még valamit venni? – Potter. Jellemző, megint le akar lépni. 
- Nyugodtan bejöhetsz drágaság, van még hely mellettem – szóltam ki. Szinte hallottam, ahogy Granger elgondolkozik a lehetőségen. – De édik vagytok! Csak vicceltem! – kacagtam fel.

- Na jó, viszlát! – hallottam Granger hangját. Elmentek. Kiléptem a talárokkal a kezemben.

- Ezeket megvesszük – mondtam Drake-nek, és a pénztár felé vettem az irányt.

Fél hatkor kifáradva vártuk Benjiéket a Fortesque előtt. Már messziről hallottuk a hangjukat, ahogy beszélgettek.
- Sziasztok, srácok! – köszöntem oda nekik.
- Szia Annabelle! Merre voltatok? – üdvözölt Benji.
- Ezt inkább tőletek kérdezhetnénk – válaszolt helyettem Drake.
- Mi voltunk a Kviddics a javából-ban, ja, meg a Weasley Varázsviccben is! Egyszerűen csúcs volt! – magyarázott Benji lelkesen. – És ti?

- Mi SEHOL nem voltunk – mondta Drake, és egy cseppnyi csalódottság volt kiszűrhető a hangjából.
- Akkor mit csináltatok? – kérdezte döbbenten Gelo.

- Vásároltunk nekem csinibini rucikat! – feleltem boldog mosollyal.
- Végig? – nézett leesett állal Tony.
- Igen – hallottam Drake fásult hangját a bal oldalamról.
- Ööö… értem – törte meg a döbbent csendet, és sajnálkozó pillantásokat váltottak Drake-kel.

- Szerintem induljunk haza, mert leszakad a karom – ajánlottam fel a lehetőséget, és kérdőn néztem a pasikra. Tony elvett tőlem két ruhával teli táskát.
- Ohh kösz. Így már sokkal jobb – mosolyogtam rá.
- Nem is értem, Drake hogy hagyhatta, hogy ezeket Te cipeld – válaszolt röhögve, bezsebelve Drake szúró pillantásait.

- Na jó, akkor kezeket megfogni – adta ki a parancsot Benji. Fáradtan engedelmeskedtünk neki, és másodperceken belül a kúria előtt voltunk. 

Pár perc séta után elértük az ajtót, amit Drake udvariasan kitárt előttem, én pedig rohantam fel a szobámba felpróbálni az új szerzeményeket. Vacsoránál már az új taláromban jelentem meg.

- Kislányom, a bátyádat merre találom? – kérdezte Apa, miközben egy kis salátát szedett a tányérjára.
- Hát, elvileg itthon. Nem sokkal később az Abszol útra érkezésünk után meglépett valami fekete kutyát keresni, vagyis hát nem tudom pontosan miért – kortyoltam egyet a bóléből. – Azt mondta, majd jön haza.

Apám nyugtalanul nézett Anyámra, majd felállt az asztaltól.
- Egy pillanat – szólt, és kisietett az étkezőből.
- Apa aggódik? – néztem Anyámra, aki remegő kézzel vette fel a tányérja mellől a kést és a villát.
- Nem… Csak valami elintézni valója támadt. És milyen ruhákat vettél édesem? – terelte el a szót. 

Ügyes, nem mondom. Tudja, hogy erre a kérdésre nem tudom nem válaszolni.