Welcome at the Bookshelf!

A napok egyhangúan teltek. Éjszakák és nappalok váltogatták egymást, mígnem végre felvirradt a szeptember elseje. Dracóval együtt mentünk ki a pályaudvarra, miután közös megállapodás után inkább otthon búcsúztunk el a szüleinktől. Így hát a peronra érkezésünket követően felszálltunk a vonatra, és hely után kutattunk. Ahogy végignéztem a roxforti vonaton, ami kicsit kopott volt, kicsit öreg, a beauxbatons-os hintók jutottak eszembe, de igyekeztem elhessegetni a tudatomból ezt a képet. Ezzel együtt a sok idegen és ellenséges tekintet, amit a hátam mögött felém küldött mindenki, abban a hiszemben, hogy nem veszem észre, kezdett kimondottan irritáló lenni. 

Dracónak viszont láthatóan magas a népszerűségi indexe a lányok körében. Hát, ugyanezt semmiképp sem mondhatom el magamról. Azzal, hogy nagy magányomban Dracóba karoltam, jó pár ellenséges pillantást is bezsebeltem. Sőt, utálkozót. De, hogy őszinte legyek, leszarom, gondoltam magamban.

Végre találtunk egy fülkét, és leültünk. 
- Milyen vagányak vagyunk, nem Draco? Miénk a leghátsó fülke. Micsoda bandázás mehetett itt annak idején... - tettem fel a lábam a szemközti ülésre.
- Vagányak? Mint mindig, természetesen! - röhögött rám Draco. - De hol vannak Benjiék?
- Kit izgat? Ugyan... Majd előkerülnek.

Ekkor, állításomat bizonyítandó, hirtelen pukkanás közepette megjelent Benji, majd Drake. Drake egyenesen Benjire érkezett, aki fájdalmasan felnyögött.
- Benjamin, hogy lehetsz ilyen seggfej. Ha tudod, hogy jövök utánad, miért nem tudsz odébbmenni? - porolta le magát higgadtan Drake, miközben feltápászkodott Benjiről.
- Még én vagyok a hülye, nem? Inkább te vagy a béna, hogy rám hopponálsz egyenesen - nyögött szemrehányóan Benji. - És amúgy is Draco, titeket kerestünk eddig!
- Azért ne essünk túlzásokba - ült le mellém Drake.
- És hol vannak a csomagjaitok? - kérdezte érdeklődve Draco.
- Jaj ne! Még azokat is cipelhetem be! - siránkozott tovább Benji. Úgy látszik, ez nem az ő napja.
- Segítek inkább. Mielőtt elkövetsz egy véletlen merényletet magad ellen, Benji - keltem fel az ülésről. - A helyem pedig foglalt! - kiabáltam vissza a fülkébe.

A folyósón Benjivel megkerestük a cuccaikat, és elindultam lebegtetve magam előtt két bőröndöt. Ismét szembesülhettem a lányok irigy pillantásaival. Sajnálom: nem csak Dracoval való közeli kapcsolatomba nyerhettek bepillantást, de még a helyes új fiút is ismerem! Hát szörnyű... Mindenesetre a ,,kedves" pillantásokból kitalálhattam, hova küldenének legszívesebben. Sok kis picsa, azt se tudják, KI is vagyok valójában... Beléptem a fülkébe, és köhögésroham kapott el.

- Mi a szart csináltok? - fuldokoltam, majd mikor Benji után becsukódott a kupé ajtaja, intettem egyet a pálcámmal, és a füst oszlani kezdett.
Draco és Drake, mint két ikertestvér, egyformán szétterpesztett lábú pozícióban ültek egymással szemben, és füstöltek. Mint a gyárkémény. Legalább.
- Apa adta - eresztett felém egy kárörvendő félmosolyt drágalátos bátyám, aki pontosan jól tudja, hogy utálom (és nem mellesleg ellenzem) a dohányzást (főleg ha róla van szó) és a szivarozást (pláne a varázsfüveset...).
- Hurrá! - fintorodtam el. 
- Nem olyan rossz - jegyezte meg Drake, és megkínált eggyel.
- Na, ezt felejtheted is el! És Benji, nehogy te is rágyújts! - vettem észre Benji szájában az egyenlőre gyújtatlan szivart.

A vonat egyre gyorsuló zakkanásokkal elindult. Sóhajtottam egy nagyot, és kissé összeszorult a szívem, ha a tengerpart melletti kristálypalotára gondoltam, amit eddig második otthonomnak tekintettem - és amivel most ellenkező irányba indul ez a tetves, ócska vonat.
- Úton a putriba - osztottam meg a véleményemet a többiekkel. is.
- Nem lesz az olyan rossz... - somolygott Draco.
Drake felvonta a szemöldökét, és látszott rajta, hogy szívesen megkérdőjelezné Draco iménti mondatát.

- Tényleg Drake, te tulajdonképpen mit keresel itt? - erőltettem magam valamiféle csevegésre.
- Mondhatnám, hogy apád bízott meg rá, hogy figyeljek rád - fújta közben egyenletesen és bőségesen a füstöt az arcomba.
- Drake, tudod mit jelent, ha valakinek az arcába fújod, ugye? - röhögött Benji.
- Ezzel a lendülettel felejtheti is el - szólalt fel Draco is.
- Szóval, hogy figyelj rám - tűnődtem el. Milyen megható. De nem hinném.
- De a valóság ennél sajnos sokkal de sokkal egyszerűbb, és kevésbé romantikus - vágott közbe ismét Benji, vigyorogva. Hát ezt valahogy sejtettem.
- Na jó, megbízatásom van Roxfortban, de ezt sajnos csak egyféleképpen tudom elvégezni. Le kell újra alacsonyodnom a ti korosztályotokhoz - Drake fölényes hangneménél csak a füst volt idegesítőbb.
- Hát igen, az az egy év, amennyivel idősebb vagy nálam... - tette hozzá Benji szemét forgatva.

Draco mindeközben kimaradt a vitából, és továbbra is a Reggeli Próféta mai számát böngészte. Látszólag teljesen elmerült az olvasásban, és egész út végéig csak egyszer nézett fel, mikor a büfés boszorkány bejött a kupénkba, és ránksózott pár kiló romlott csokit.
- Úgy látszik, a tavalyról megmaradtakat is nekünk adta el - motyogott Benji teli szájjal.
Kicsomagoltam egy csokibékát, de amikor megláttam rajta a penészes réteget, undorodva dobtam ki a félig elhúzott ablakon.
- Baszki, Draco! A kaja is ilyen lesz Roxfortban? - kiabáltam neki, miközben az ablakon kihajolva a csokibéka után néztem.
- Nem - hangzott Draco bőbeszédű válasza, és ismét visszadugta a fejét a Próféta mögé.


- Azt hittem már sose érünk ide - szálltam be egy fiákerbe, újra a kíváncsi pillantások kereszttüzében Roxmortsban. - Mit lestek? - kiabáltam oda pár 14 év körüli kislánynak.
- Maradjál már csöndben, te hülye! - mordult rám Draco. - Lejáratsz itt mindenki előtt.
- Hát... Nem hiszem, hogy téged ennél jobban le lehet még... - vigyorogtam rá bosszúsan.
- Aki még egyszer megszólal, megölöm - húzta elő a pálcáját Drake higgadtan. Benji együttérző pillantását bezsebelve elégedetten dőltem hátra, miközben a kastély felé zötykölődtünk... 

A fiákerekből Roxfort kapuja előtt szálltunk ki, és gyalog mentünk fel a hosszú, kavicsos úton kisebb csoportokban a nagy tölgyfa ajtó felé. A bejáratnál egy szigorú arcvonású, szemüveges nő állt, és türelmetlen hangon így szólt, mikor megpillantott minket:

- Ms Malfoy, Mr Malfoy és Mr Lestrange, kérem jöjjenek utánam! - azzal félrehívott minket a tömegből.
- McGalagony, a Griffendél klimaxos házvezetője - morogta a fülembe Draco, és folytatta az útját a Nagyterembe. McGalagony egy kihalt folyosóra vezetett minket. 

- Magukat nem a gólyákkal osztjuk be, ha nem haragszanak meg, de Dumbledore professzor úgy gondolja, hogy kinőttek már a hagyományos beosztási ceremóniánkból. Kérem, fáradjanak be - nyitott ki egy ajtót előttünk, mire Drake előreengedett engem és félreállt. 

- Professzor, csak ön után - mondta kenetteljes hangon. Még el sem kezdődött a tanév, de ő máris benyalja magát.

- Köszönöm - húzta fel a szemöldökét McGalagony. Mikor leültünk a szobában, ami a zsivajból ítélve a Nagyteremmel volt szomszédos, McGalagony egy kopott süvegre mutatott, ami az egyik fotelben pihent. - Vegyék fel, és a süveg beosztja magukat. Tisztában vagyok vele, hogy az ezelőtti iskoláikban nem voltak házak, de itt négyféle házba osztják a tanulókat képességeik és erősségeik alapján. Nyilván hallottak már erről és ismerik a rendszerünket, így hát erre nem térnék most ki bővebben. Az elsősök ceremóniája pár percen belül kezdetét veszi, és addigra maguk már az asztaluknál ülnek. Ms Malfoy, kezdje maga!
Odasétáltam a fotelhoz és a fejemre tettem a süveget, ami kifejezetten büdös volt. 

Reménykedtem benne, hogy hamar kinyögi, hova kerülök, és nem veszi át a hajam ezt a szagot... De szerencsémre amint a fejemhez érintettem, a süveg megszólalt:
- Mardekár!

Drake következett, és a fintorából ítélve ő is észrevette azt a kellemetlen, áporodott bűzt amit a süveg ontott magából. Szintén pár másodperc kellett csak a döntéshez, és Drake is a Mardekárba került. Benji ezek után vigyorogva lépett a fotelhez, felvette a süveget és várt. A válasz neki sem késlekedett sokáig, szintén a Mardekárt gyarapítja ebben az évben.

- Hát akkor kérem foglalják el a helyüket a házuk asztalánál - sóhajtott gondterhelten McGalagony és a süveget felkapva kiment a szobából.
Mindhárman utánanéztünk, aztán Drake felállt és a hajába túrt.
- Micsoda igénytelen beosztási kellék...

Benji kisöpört két szöszt a hajából.
- Annabelle, nézd már meg légy szives, hogy nem lettem-e tetves vagy ilyesmi - röhögött további apró porcicákat az ujja közé csippentve.

- Ez azért van, mert bénák vagytok, még a süveg is megérezte. Az én hajamba nem került semmi. Ellenben nem tudom, hogy észrevettétek-e, de nem úgy nézett ki McGalagony, mint aki odavan azért, hogy mától itt tanulunk - mosolyodtam el gúnyosan. Hát persze, hogy nem örül, nyilvánvaló számára is, hogy Drake és Benji nem véletlenül van itt. Bár hogy mi a feladatuk, az még előttem sem világos.

- Legalább már van bennem és a vénlányba valami közös - morgott Benji. 
- Mennünk kell - szólalt meg sürgetően Drake. - Hölgyem - mondta, és kiterelt az ajtón.

Mikor beléptünk a Nagyterembe páran ránk figyeltek, de a többség folytatta a beszélgetést, és pont utánunk pár perccel megjelentek a gólyák is, így a figyelem inkább rájuk terelődött. Szép ez a terem, hiába minden szándékos kifogásom a Roxfort ellen. Nem olyan jó, mint a Beauxbatons, de ki lehet majd bírni. Odasétáltam a Mardekár asztalához, ahol Draco már lefoglalt pár helyet számunkra.

- Pansy Parkinson, örülök, hogy megismerhetlek - fordult hozzám egy vékony, fekete hajú csaj. Úgy éreztem, hogy szabályszerűen letámadott. Hát jó, gondoltam magamban, és odanyújtottam a kezem egy kézfogásra. Mikor kinyitottam volna a szám, hogy bemutatkozzak, belém fojtotta a szót:

- Ó, pontosan tudom, ki vagy. Annabelle Malfoy, Draco húga. Anyáék már mindent elmeséltek... - innentől kezdve csak távoli madárcsicsergésként érzékeltem a hangját. Hát persze, most már tudom honnan ismerős ez a besózott liba. Nyáron is ott voltak nálunk a szüleivel, bár Pansy csak egy hétig, ha jó emlékszem. Anyám próbált minket összeboronálni egy-egy délutáni teázásra, de pont ilyenkor mentem el vásárolni Londonba, véletlenül természetesen...

Végigmértem a lányt. Szóval máris megvan az ideális, szülők által kijelölt baráti kör.
- Annabelle, kérdeztek tőled valamit - szakította félbe a gondolataimat Drake kioktató, arroganciától csöpögő hangja.

Pansyra néztem, és valóban, kérdőn pillantott rám.
- Ööö, ne haragudj, elkalandoztam kissé. Igazából pont arra gondoltam, hogy nyáron már találkoztunk - tettem hozzá, hogy mégse utáltassam meg vele magam az első öt perc után.
- De jó, hogy eszedbe jutott! Azt hittem, már nem is emlékeztél rám. Annyira szép a birtokotok, mondtam is Dracónak, hogy...

Mikor észrevettem, hogy ismét belemerült a mondandójába, váltottam Dracóval egy szörnyülködő pillantást. Még jó, hogy csak egy évre jöttem ide, mert így sem vagyok benne biztos, hogy elviselhető lesz Parkinson behízelgő stílusa. Persze mindenképp előnyös, hogy tudja, hol a helye...

Fél óra szenvelgő társalgás után nekikezdhettünk a vacsorának, és sajnálkozva kellett konstatálnom, hogy a könnyű, dél-francia ételeknek nyoma sincs. Minden túlfőzve, túlsütve, túlfűszerezve, vagy még véresen. Utáltam a hagyományos brit konyhaművészetet. Valószínűleg Draco is észrevette rajtam, hogy valami nem nyerte el a tetszésem, és diszkréten megkérdezte:

- Megint finnyáskodsz?
- Tessék? Te sem eszed meg otthon ezeket a... hányadék ételeket. Fölösleges úgy tenned, mintha ehhez a köznéphez tartoznánk - néztem körül a Nagyteremben. - A Beauxbatonsban legalább mindenki társadalmi osztályának megfelelő helyen ült.

- Nos, kis húgocskám, te most éppen ezt teszed - fordult felém teljesen, és suttogva folytatta. - Akiket magad körül látsz, mind a nyári vendégeink gyerekei. Úgyhogy örülnék neki, ha nem becsmérelnéd őket lépten-nyomon az elkövetkezendő tanév során, és igen, a pillantásodból is süt a lenézés - hallgattatott el. Közben a háta mögött elkaptam Drake elégedett és helyeslő pillantását, aki úgy festett, mintha pontosan tudná, miről beszélünk.

- Elegem van Drake-ből! - sóhajtottam fel.
- Nos, tudom, hogy nem feltétlen szimpatizálsz vele... - kezdett bele egy újabb hegyi beszédbe, de félbe szakítottam.
- Ez az évszázad legenyhébb kifejezése.
- De akkor is el kell fogadnod, ha másért nem, csak azért, mert a rokonunk! Érted? A vérünk! - fejezte be, és visszafordult a tányérjához.

- Ez persze nem akadályozná meg anyáékat abban, hogy hozzáadjanak feleségül - morogtam magam elé, mire Pansy lelkesen felém fordult.
- Tessék? Mit mondtál?
- Igazán ízletes ez a sült - törődtem bele a sorsomba, és egész vacsora alatt a roxforti ételekről, ünnepekről, pasikról, csajokról hallgattam Pansy Parkinson véget nem érő fecsegését. 

- Végre vége ennek a napnak! - sóhajtottam fel a klubhelyiségben, és hátradőltem a bőrkanapén. - Tudjátok már, kikkel lesztek egy szobában? - néztem kérdőn Drake-re.

Drake azonban rágyújtott egy szivarra, és csukott szemhéjjal pöfékelt. Végülis, csak hozzászóltam. 

- Beköltözünk Draco és Zambini mellé Crak és Monstro helyére - válaszolt Benji, és feltette lábát a márvány dohányzóasztalra.

- Otthonos ez a klubhelység - jegyeztem meg gúnyos hangon. Lakberendezőre már nem futotta... A Beauxbatons-hoz képest egy sötét odúnak tetszett a mardekáros klubhelyiség a kopár falaival és a tó zöldes fényével.

- Ne már, hogy erről a helyről sztorizgat folyamatosan Apa, Anya, Basti, Rod meg Bella! Be sincs rendezve - hüledeztem.

- Tudod, édesem, most teljesen olyan voltál, mint Anyánk - vigyorodott el Draco, mert tudta, ez a legnagyobb sértés számomra, amit csak mondhat.

- Ez most meg sem hallottam - mondtam fahangon, mert már fáradtnak éreztem magam egy újabb vita lefolytatásához. Pláne úgy, hogy enyém legyen az utolsó szó.

- Annabelle, ne finnyáskodj már. A vacsorából is alig ettél, a házaddal se vagy megelégedve... - kezdett egy újabb hegyi beszédbe Drake, de félbe szakítottam.

- Na várjunk csak! A Mardekárral semmi bajom, de ez a hely egyszerűen nívón aluli! Ti nem voltatok még a Beaux...

- És nem is érdekel, úgyhogy fogd be! - nyögte fáradtan Draco. Kár beléjük a szó, gondoltam, és sértődötten felvonultam a szobámba - ahogy anyámtól megtanultam. 

Az eszembe se jutott, hogy azt se tudom, melyik az én szobám, vagy kikkel leszek együtt. Gondoltam, ott lesz az a Parkinson, majd csak megtalálom és eligazít valamerre.

- Ööö... Izé, Pansy! - kiáltottam, miközben a csigalépcsőn baktattam fel. Végre felértem a galériára, és Parkinson cérnahangját azonosítottam be a folyosó végéről. Az ajtón csak három név szerepelt:
Millicent Bulstrode, Pansy Parkinson, és a kedvencem, Annabelle Malfoy.

- Sziasztok - vágtam egy fokkal barátságosabb képet, mikor benyitottam. - Hogyhogy csak hárman vagyunk? Na nem mintha nem örülnék legalább ennek - tettem hozzá gúnyosan.

- Piton professzort külön megkértem, hogy biztosítson a tiszteletedre egy külön szobát, persze, hogy ne legyél magányos, mi is átköltöztünk hozzád - mosolygott rám csillogó szemmel.

- Anyád! - ez volt az első gondolatom. A második se volt sokkal különb, így inkább úgy döntöttem, mindenféle reakciót kizárok, és inkább csöndben szitkozódom, magamban. 

Kimerültem leültem az ágyam szélére, és észrevettem velem szemben egy fésülködőasztalt meg egy tükröt. Belepillantva vette észre az óriási karikákat a szemem körül.

- Te jó ég - lombozódtam le a látványtól. - Azt hiszem, rám fér egy kiadós alvás - morogtam, és átvettem a fekete csipkés hálóingem. Odasétáltam a bőröndömhöz, hogy kivegyem belőle "kedvenc" rózsaszín bolyhos hálóköntösömet a fogmosáshoz, de nem találtam. Eközben a pálcám hiánya is feltűnt.

- A francba! Lenn hagytam a klubhelyiségbe - gondoltam magamban. Elindultam a szobajató felé, mire Parkinson felkapta a fejét.

- Hova mész?

Ám válasz nélkül kisétáltam az ajtón. Lesiettem a csigalépcsőn, és véletlenül belerúgtam két elsőévesbe, akik a lépcső alján ültek fejüket összedugva.

- Bocsi, fiúkák! - szóltam hátra.

A fotelek már ki voltak ürülve, csak Drake és Draco ült a kandalló előtt és elmélyülten beszélgettek valamiről. Gyanítom, a titkos kis terveiket osztották meg épp egymással. Vagy a guminő hollétét.

- Draco, nincs véletlenül a te bőröndödben a köntösöm? - léptem mögéjük köszönés nélkül.

- Eddig bírtad az önkéntes száműzetésed? - kérdezte gúnytól csöpögő hangon Drake, és szinte fagyasztott a tekintetével. Meddig akar még ezekkel a trükkökkel próbálkozni? Mikor látja már be, hogy hiába néz így rám, mert ugyanaz a Malfoy szempár néz vissza rá? Úgy látszik, nem adja fel. Komolyan beszélnem kéne vele... Kár, hogy a rokonunk, mert már elintézettem volna Apával vagy Dracóval.

Drake-et figyelmen kívül hagyva Dracóra néztem.
- Elképzelésem sincs, Annabelle. Menj fel, és nézd meg. Zambini épp fenn van, Benji meg tusol elvileg - válaszolt a bátyám.

- Csak Zambini van fenn? - kérdeztem fintorogva. - Kösz, akkor kihagyom. Megvárlak titeket.

Draco habozva nézett Drake-re, aki felállt és finoman a fiúk csigalépcsője felé tolt. Gyorsan felkaptam az asztalról a pálcámat.

- Mára már befejeztük, Annabelle. Menj előre!

Mikor felértünk, benyitottam a szobájukba. Három-három ágy volt a fal mentén, az ablakoknál pedig hat íróasztal, és szekrény. Benji épp egy szál törölközőben állt az ágya mellett, és meg kell hagyni, kicsit megállt bennem az ütő, mikor megláttam a felsőtestét. Komolyan mondom, nyár óta eszméletlen sokat fejlődött. Csak pár heg volt a bal melle alatt, amit még a támadás alatt szerzett be.

- Beljebb mennél, ha kicsodálkoztad magad? - kérdezte Drake, és benyomott az ajtón.

- Nem vall rád ez a modor! - vigyorogtam rá, mire ő csak fáradtan legyintett.

- Belle, nézd meg a bőröndömet, szerintem több cuccod is nálam van - mutatott a legszélső ágy mellé a földre Draco.

- Oké. Bár nem tudom hogy kerültek ezek hozzád. A házimanóink azt hiszik, hogy rózsaszín köntöst hordassz? - kutakodtam a táskájába, és előkerült belőle a kedvenc fekete csipkebugyim. - Hé, és a kedvenc bugyim! Mit keres ez itt? - néztem körül gyanakvóan.

- Szerinted azért van nálam, mert hordom? - csóválta meg a fejét Draco, és bevonult a fürdőbe.

- Annabelle! Örülök, hogy ismét látlak - hallottam meg a szoba túlsó végéből Blaise hangját.

- Hát, mit ne mondjak, én is örülök, hogy csak most látlak - feleltem, és tovább kutattam a tértágított bőröndben.

- Remélem, ha együtt élünk majd, kedvesebb leszel - sétált oda hozzám Blaise, és végigsimított a hátamon, egyenesen a nadrágom derekáig.

- Nos, tudjuk, hogy a választás nem rajtam múlik, így hát semmit sem ígérhetek neked, Blaise! - néztem rá lesajnálóan. - Á, megvan! - akadt a kezembe az áttetsző, bolyhos szegélyű, pompomos csoda, és fel is kaptam.

- De cuki vagy benne - mosolygott rám kedvesen Benji. 
Annyira édes volt, hogy odamentem hozzá és megöleltem.

- Nocsak - jegyezte meg Drake cinikus hangnemben.

- Talán féltékeny vagy? - pislogott rá Benji, és mikor azt hitte, nem látom, a hátam mögött kacsintgatott a fiúkra.

- Ne viselkedj már ilyen lúzerül, Benji! Ha odamegyek hozzájuk is, akkor majd lehervad az arcodról ez a bájos kis mosoly - simítottam végig az arcán, és szó nélkül kisétáltam a szobából.

Még hallottam, hogy Blaise mond valamit, mire hangos nevetés volt a válasz.

A szobánkban már sötét volt, csak a Hold és a csillagok fénye ragyogta be az ablakokkal szemközti falat. Lefeküdtem a zöld-ezüst ágyba, behúztam a sötétítőt a baldachinos ágyon, és úgy éreztem, ennél sosem lehetek az életben magányosabb...